82. Fejezet - Liam bosszúja

Miután végeztünk Liammel Niall, Zayn és Harry megkértek rá, hogy tisztázzuk, hogy tulajdonképpen hogy Louis és én hogy is állunk.

- Na és, hogy most kibékültetek, akkor együtt is maradtok már végre? - kérdezte Zayn.

- Hát reménykedem benne, hogy most már minden oké lesz. Jó lenne már, ha semmi sem jönne közbe.

- Igen, ez tényleg nagyon jó lenne. - helyeseltem Louis szavára. - Kicsit vicces, hogy mennyi doldon vagyunk már túl.

- Nem gyártunk szappanoperát az életetekből? - vetette fel az ötletet Harry.

- Az hiányzik csak... Egyébként tényleg könyvbe illő a megismerkedésünk. - mondta Louis. - Először is összefutunk a parkban, szó szerint. Eltörted a kezed. Aztán otthagyod a mobilod a kocsimban. Megismerkedünk, miközben nem is kedvelsz minket annyira, kiderült, hogy szerelmes vagy az iskola bunkójába, akivel majdnem össze is jössz, de földbe döngöli az érzéseidet azzal, hogy egy hatalmas nagy tapló. Ezután egy hónapig nem látjuk egymást, majd amikor találkozunk, és elmondanád nekem, hogy mit érzel kiderül, hogy 3 hónapig megint távol kell lennünk egymástól. Mikor ezek után újra találkozunk és végre bevalljuk, hogy szeretjük egymást, megtudod, hogy az apád meghalt, és hozzá kényszerítenek Philiphez. Már az esküvőtök folyik, mikor beállít a húgod, hogy nem kell férjül menned, ha nem akarsz. Erre elmész, én utánad megyek, aztán megegyezünk abban, hogy járunk, erre te szakítasz velem, mert nem akarod a felhajtást, ami minket övez, majd miután bocsánatot kérsz újra összejövünk. Kicsit sok dolog történt fél év alatt.

- Nekem mondod Louis??! 17 évet úgy éltem le az életemből, hogy az volt a legnagyobb szórakozás, mikor elmentem a barátnőimmel valahová. Tényleg, mostanában rendesen elhanyagoltam őket. Nem is tudom mikor beszéltem Macyvel rólad, Zayn utoljára.

- Köszönjük meg vagyunk.

- Akkor jó. Olyan lehangolt voltam mióta apa meghalt. Nem is tudtam élezni az életet az utóbbi időben.

- Majd bepótolod ezt  mellettem. - bújt hozzám Louis.

- Jaj, tudjátok mi jutott eszembe? Mielőtt átjöttem járt nálunk Philip, hogy elbüszkélkedjen vele, hogy van valakije.

- Na és? - vonta fel a szemöldökét Niall.

- Nem fogjátok elhinni, hogy kivel jár.

- Na halljuk. - mondta Louis.

- Eleanorral.

- Calderrel? - kérdezte Harry megdöbbenve.

- Pontosan. Én is csak így néztem, hogy mi is van, ez biztos csak átverés, de komolyan. Mutatott is egy képet, amin ők vannak. Megdöbbentő, nem?

- Mit ne mondjak, engem ez így nem igazán lepett meg. - mondta Louis, ami furcsa, mert végül is járt vele. - Nem Eleanor ellen szólok, de szereti a pénzes pasikat, aki elkényezteti. És végül is amennyire Philipet ismerem, ő ezt megteszi. Eleanor elég jó hallgatóság, szóval majd elmondhatja Philip neki a mindenféle unalmas dolgát.

- Akkor nem is zavar téged?

- Ugyan mit zavarnak a dolog? Nekem csak te vagy fontos. - erre bizonyítékul közelebb húzott és megpuszilt az arcom.

- Fúúj, de undik vagytok. - takarta Niall az arcát egy párnával.

- Hé, itt még kiskorúak is vannak. - takarta Zayn Harry szemét a tenyerével.

- Február óta önálló és nagykorú vagyok, de ezt te is tudod. - tolta el Zayn kezét a szeme elől.

- Ennek ellenére a sütőt még mindig nem tudod bekapcsolni.

- Jól van na, félek hogy beesek a sütőbe, és bent égek. - mondta, akár egy óvodás, a kis Harry.

- Biztosan Harry.... biztosan. - ütögette  meg Niall a vállát, nevetés közben.

A sok nevetésben és beszélgetésben jól elfáradtunk, és elterültünk a nappaliban. Mind a földön feküdtünk, bár nekem kicsit kényelmesebb volt Louis karjaiban.

Reggel aztán robbant a bomba. Liam kelt fel először - nem csoda, mivel 8 után már úgy aludt, mint akit fejbe vertek. - Mi a reggeli illatára ébredtünk, amit a nagy szakács, Liam készített. Niallt megcsapta a rántotta illata, amitől persze mi is felébredtünk. Harry kezébe vette a kamerát, úgy mentünk a konyhába. Mindnyájan szakadtunk a nevetéstől, ami Liamnak is feltűnt.

- Szia Fanny, nem is vettem észre, hogy itt vagy.

- Nem is vehetted észre, mert már rég aludtál, mikor jöttem.

- Egyébként mit nevettek ennyire? Harry, nálad meg miért van kamera-?

- Csak úgy... - röhögött.

- Még is mit csináltatok, kérdezte kissé kétségbeesetten Liam.

- Tessék, itt egy tükör. - nyújtotta át Zayn, a már névjegyévé vált tárgyat.

- Te jóságos ég. Mi a francot tettetek velem? - Liam nem akart hinni a szemének. Az egyik oldalt tiszta fekete volt az arca a filctől, a másik oldalon, meg ki volt festve, mint egy lány. Vagyis inkább egy transzfeszita és bohóc keveréke lenne a helyes kifejezés.

- Inkább nézd meg a hasad és a hátad. - mondta neki Harry.

Ekkor egy tükör elé rohant, majd sikítozni kezdett.

- Ez nagyon durva vicc volt. Ezt még visszakapjátok. Még is hogy fogom ezt felszedni magamról. Délután fotózás lesz.

- Tényleg Liam, jó hogy mondod. Majd be kell lőnöm a hajam. - mondta Zayn.

- Én megöllek titeket. - vörösödött a feje.

Ezzel megkezdődött a kergetőzés. Liam bosszúval telve kergetett minket keresztül az egész házon.

81. Fejezet - Kibékülés

Mikor kiléptem az ajtón tudtam, hogy mi a dolgom, de úgy éreztem nem állok rá készen. Nekem ez a  bocsánat kérős dolog soha sem ment. Általában ugyanis nem kérek elnézést. Tudom, ez egy nagy hibám, de az az átkozott nagy büszkeségem... Most azonban tudtam, ha nem teszem meg a lépést, akkor elveszíthetem Louis-t. Vagyis nem elveszíthetem, hanem elveszítem! Jogosan vágta a fejemhez azokat a dolgokat, amiket a veszekedésünkkor mondott, szóval lépnem kellett.

Nagy kerülővel igaz, de a házuk felé tartottam. Szükségem volt egy kis időre, hogy kitaláljak valami jó bocsánat kérő szöveget, ami le is írja érzéseimet, és hogy szeretem, de egyszerűen semmi nem jutott az eszembe. Annyira ráizgultam a dologra, hogy csak az járt a fejemben, hogy nem fog megbocsájtani.

Már jócskán besötétedett, ezért elég kellemetlenül éreztem magam az utcákon. Kellemes, nyárias este volt, ezért  mégsem siettem annyira. Kicsit vitt is a lábam, kicsit visszahúzott a szívem, ennek ellenére egyszer csak ott voltam a fiúk háza előtt. Mély lélegzetet vettem, és megnyomtam a csengőt. Mivel nem válaszolt senki újra, és újra kellett próbálkoznom, míg végül feladtam. Lesütött arccal indultam el hazafelé. Sajogott a szívem, amiért nem tudtam bocsánatot kérni. Ekkor azonban megfordultam, és teljes erőmből futottam vissza a házhoz. Biztosan otthon vannak, csak nem akarnak beengedni. Vasárnap van, ilyenkor ezer százalék, hogy otthon vannak, egyszerűen csak nem akar Louis beengedni. Ennyi az egész.

Azzal a lendülettel, amivel futottam átugrottam a kaput. Még jó, hogy atléta vagyok. Biztos vagyok benne, hogy ez más rajongónak nem sikerült volna. Tudtam, hogy van egy pótkulcs fent egy kis kacsa alatt. Alányúltam, majd kivettem a kulcsot, és már bent is voltam a házban. Nem volt olyan nagy sürgés-forgás, mint amihez szokva voltam. Kicsit el is bizonytalanodtam, majd bementem a nappaliba. Halkan ment egy film, miközben már mindenki félálomban volt. Louis, így alva még aranyosabb. Látszik az ártatlanság egész arcán. Halkan megkerültem a kanapét, majd lágyan megérintettem az arcát. Nem is érintésem, hanem kezem hidegsége ébresztette fel.

- Fanny, te mit keresel itt? - nézett fel rám.

- Louis, sajnálok mindet. Sajnálom. hogy durva voltam, sajnálom, ha olykor ellenséges vagyok és csak téged hibáztatlak mindenért. Sajnálom, nem vagyok tökéletes, sőt nagyon messze állok attól a szinttől. Nem viselem el a vereséget, és nem tudok bocsánatot kérni. Ezek a legnagyobb hibáim. Mond, el tudsz mindezekkel együtt fogadni, és szeretni?

- Először is, számomra tökéletes vagy. Imádom benned, hogy sosem tudsz veszíteni, és olykor péppé vered emiatt Liamet valamilyen játékban. Továbbá imádom azt is, ahogy nézel, amikor valami rosszat tettél. Ott van a megbánás a szemedben, csak nem tudod kimondani. Imádom azt az okos fejedet, és az éles nyelved, hogy amikor valaki rosszat mond rád úgy vágsz vissza neki, hogy az a legjobban fájjon. Egyszerűen mindent imádok és csodálok benned, csak kevés rá az idő, hogy mindent elmondjak.

- Ezek szerint megbocsájtassz?

- Azt nem mondtam, hogy igen.

- Te...te...te...tessék? - dőlt bennem össze a kis álomvilág, amit Louis az előbbi kedveskedésével épített fel.

- Hát persze, hogy megbocsájtok. Ne viccelj már. Bocsi, de kíváncsi voltam hogy reagálsz.

- Imádlak te kis szemét- - sikítottam fel, mire Louis a nyakamnál fogva a kanapéra húzott.

- Julia, kedvesem, tudod, hogy nem csaltalak meg, de nem tudok választani közted és magam között. - kiáltott fel Harry álmában.

- Jézusom, elaludtam a hajam. - rezzent fel Zayn. Előkapott a zsebéből egy tükröt, majd örömmel konstatálta, hogy remekül áll a frizurája.

- Gyerekek, én éhes vagyok. - szólalt meg Niall is.

- Látom már mindenki felébredt. - mondtam.

- Igen, egy kicsit nagy zajjal vagytok. - állípította meg Harry. - Nem itt kéne baveallanotok egymásnak, hogy mennyire szeretitek a másikat.

- Harry, de még is ki az a Julia? - vontam fel a szemöldököm.

- Senki... Milyen Juliáról beszélsz? - tetette az értetlent.

- Akit az előbb mondtál ki álmodban.

- Az  nem lényeges. - vágta be a durcát. Hát jó...

- Na és Liam? - mutattam rá.

- Őt ne is próbáld felébreszteni. Akár egy atombomba is robbanhatnak közvetlen közelében. - informált Zayn.

- Mi lenne, ha egy kicsit összefirkálnánk az arcát? - vetette fel az ötletet Louis.

- Louis, de rossz vagy. Habár... nagy jó csináljuk. - vontam meg a vállam. - Hozom az alkoholos filcet.

- Hozok fényképezőt. - ugrott felé Harry.

- Én meg hozok ketchupot! - vállalta fel e nemes feladatot Niall.

- Azt meg mindek? - kérdezte Zayn.

- Hát a hambimhoz. Anélkül olyan száraz... - mondta miközben megsimogatta a félig megevett kajáját. Jellemző... nem is Niall lenne.

Pár perccel később már javában dekoráltuk Liamet. Annyira vicces volt, hogy alig tudtam visszatartani a nevetést. Többször is a szám szélébe kellett harapnom, mert úgy éreztem bármelyik pillanatban felébresztem a szívatásunk alanyát a röhögésemmel. Még a pólóját is levettük és a hátától a hasáig kezdve minden négyzet cm-t összefirkáltunk.

Családi viszonyok, pipa.

Szerelmi élet, pipa.

Gondolta volna valaki, hogy ilyen hamar minden rendbe jön. Hát én biztos nem.

80. Fejezet - Philip-Eleanor ügy

A szobám magányában zokogtam, mikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Csak nem?! Biztosan ő az, nem tévedhetek!! Számos érvet sorakoztattam fel magamban, hogy lemenjek-e, vagy sem, míg végül úgy döntöttem nem várok tovább.

- Philip?! - mentem be a nappaliba.

- Szia Fanny. - monda egyhangúan, mintha valami ismeretlen lennék számára.

- Itt az ideje, hogy bocsánatot kérj Frances!! - adta ki a parancsot a nagyanyám.

- Először is, nem fogok magyarázkodni. Elsőnek úgy tűnhet, hogy azt teszem majd, de eszem ágában sincs. Egy percere se bántam meg a döntésem. Sajnálom Philip, nem szeretlek. Soha nem is szerettelek. Még akkor sem, mikor nem éreztem úgy Louis iránt, mint most. Az a helyzet, hogy nagyon elviselni se tudlak. Teljesen különbözünk. Téged nem érdekelnek az én dolgaim, ahogy engem se a te unalmas beszélgetések a felső tízezerről. Nem tartozom ahhoz a réteghez. Lásd be, semmi közös sincs bennünk. Mi lett volna akkor, ha elillan a szerelmet, amit irántam éreztél? 40 éves korunkban már úgy ülnénk egymás mellett, mint az idegenek? Valóban ezt akartad? Sajnálom, hogy nem voltam teljesen őszinte veled, és nem mondtam meg már rögtön az elején, hogy nem szeretlek. Sajnálom, hogy hagytalak téged reménykedni. Volt egy idő, amikor én is azt hittem, hogy reménykedni jobb, mint beletörődni a nembe, de ez nem így van. Szembe kell nézni az igazsággal, és meg kell tanulni továbblépni. Ha akkor a templomban igent mondok megfosztottalak volna téged attól, hogy szívből szeress valakit, aki viszont szeret, megfosztottalak volna egy jobb élettől, mint amit én kínálhatok neked.  Sajnálom Philip, hogy szenvedsz miattam, mert a szenvedésből nekem is kijárt már elég. Remélem, hogy egyszer tovább tudsz lépni, és megtalálod a helyed egy nő mellett, akit igazán szeretsz.

- Köszönöm Fanny, hogy ilyen mélyen kiöntötted a szíved. Igazából csak azért jöttem, mert el akartam mondani, hogy már túl tettem magam a dolgon, vagyis rajtad. Tudom furcsán hangzik, de talán már van is egy lány, akivel úgy látszik nagyon jól mennek a dolgok.

- Mi csoda? - döbbent meg a nagyanyám, aki még mindig azt a tervet dédelgette, hogy minket összehoz. Most őszintén, be van szívva ilyenkor? Még is hogy gondolhat ilyeneket? Hogy??!

- Jaj Philip, ennek borzasztóan örülök. Na és ki a szerencsés? Persze csak ha nem titok.

- Nem, nem az. Te is ismered. Eleanor Calder az én kedvesem.

- Tessék? - kérdeztem zavarodottan.

- Igen Eleanor. Az az Eleanor, akivel te ismertettél meg, még régebben. Tényleg, ha már eszembe is jutott, akkor nagyon szeretném megköszönni ezt neked. - várjunk csak, most komolyan Eleanor nevét mondta?! Igen, biztos! Kétszer is kimondta! Te Jó Ég, ezt nem hiszem el. Még azt is jobban elhiszem, hogy a Napon vizet találtak, mint azt, amint az imént hallottam. Philip valóban Eleanor Calderre cserélt le?! Ez némileg sértő, de ha boldogok, akkor legyenek csak azok. Áldásomat adom rájuk.

- Philip, ez remek. Annyira örülök nektek. Aztán sok szerencsét.

- Tudtam Fanny, hogy meg fogod érteni.

- Még is mit gondoltatok? - háborgott tovább a nagyanyám. - Ennyi az egész? Elmondjátok egymásnak, hogy mind a ketten találtatok magatoknak párt, és még szerencsét is kívántok egymásnak?

- Elizabeth, hadd a gyerekeket. Hadd éljék a saját életüket. - nyugtatta anya. - Figyelj, hozok neked egy jó kis kamilla teát, az majd lenyugtatja az idegeket.

- Nagymama, az nagyon jól fog neked jönni. És még valamit, mielőtt színpadiasan távozok: ez az én életem, és szeretném úgy alakítani, ahogy az nekem jó. Apa is ezt szerette volna. Bízz bennem, apáért hagyd, hogy úgy éljek és azt szeressek, akit akarok.

- Önfejű vagy, akár csak apád. Bár sok bosszúságot okozol nekem, örülök, hogy rá ütöttél ilyen téren. Nem is lehetne rád büszkébb. Most pedig gyere, hagy öleljelek meg. - ezzel átkarolt, majd mikor elengedett idejét éreztem, hogy távozzak.

Pár órája még azt hittem, hogy életem a lehető legszörnyűbb, és olyan, amit csak nagy kínok árán tudok elviselni. Most pedig úgy látszik, hogy kezd minden visszaállni a normális kerékvágásba.

A családi "botrányokat" kipipálhatom. Ezen a téren, már mindent elrendeztem, sőt azt is elértem, hogy a nagyanyám elfogadja azt, hogy saját életet élek, amiben nem nagyon van beleszólása.

Már csak egyetlen dolog van hátra: beszélnem kell Louis-val, de minél hamarabb. El kell neki mondanom, hogy bármennyire is tökéletlen és őrült, én szívből szeretem.

Köszönöm szépen az eddigi kommenteket, és hogy már 80 részen keresztül bizalmat szereztek nekem, és olvassátok, amit írok. Köszönöm mindenkinek, főleg bloggerina007-nek, aki adott egy kis ötletet, ehhez a részhez. Bár nem teljesen az lett, amit javasolt, de mindenképpen köszönöm neki!!

Ha már bloggerina007-nél tartok, akkor nézzetek be hozzá. Imádom a csajt, és imádom, amit ír. Talán nem véletlenül élünk abban a tudatban, hogy eltitkolt tesók vagyunk... http://beautifulsummerinuk.blog.neon.hu/ Szóval nézz be hozz!! Nem veszítessz semmit!!

79. Fejezet - Veszekedések

- Mondja csak Fransisca, mennyire komoly a kapcsolatuk?- tartott a szám elé egy mikrofont valami riporter. Alig tettem néhány lépést a fiúk házától, de máris letámadtak.

- Nem komoly, ugyan is semmi  sincs köztünk. - hangzott egyértelmű válaszom.

- Akkor még is miért volt most náluk, és miért voltak tegnap is együtt?

- Az igazságot szeretnék hallani?

- Természetesen.

- De buta is vagyok... Maguknak teljesen mindegy, hogy mit hallanak. Úgy is lefirkantanak valamit, ami a lehető legmesszebb áll a valóságtól, ráadásul jól ki is színezik a történetet, hogy a legtöbbet ártsanak az embereknek. Nincs magunkban némi érzés, hogy amit tesznek azzal alapjaiban teszik tönkre az embereket?Arra még nem gondoltak, hogy ezek a fiúk, de rajtuk kívül még sok más híresség szeretne normális életet élni? Csak sajnos ezt maguk úgy, ahogy csak lehet megakadályozzák. Nem gondoltak még bele, hogy néha csak szeretnének mindenféle felhajtás nélkül elmenni a sarki boltba, vagy az újságoshoz? A gyerekeiket is ilyen szennyen akarják felnevelni? Vagy mi a céljuk? Komolyan, miért csinálják azt amit tesznek? Megélhetés céljából? Nyilvánvalóan igen, de akkor írjanak már olyat, ami némiképpen a kultúrát is szolgálja, vagy legalább olyat, ami nincs tele helyesírási hibával. Belegondoltak már abba, hogy minden egyes cikkel rombolják annak az embernek a lelki világát, akiről azt a mocskot írják, amit még ki is adnak? Hogy tudnak ilyen szörnyetegek lenni?

- Na és akkor mi van köztetek? - kérdezte valaki, akinek nyilvánvalóan nem jutott el a tudatáig, hogy mit akartam mondani érzelem kifutásommal. Hogy lehet valaki ilyen tuskó? Ilyenkor veszik el igazán az emberiségbe vetett hitem.

- Nem, nem járunk. Semmi sincs köztünk. Remélem elégedettek.

Sírva futottam hazáig. Nem is azért, mert az újságírók letámadtak, sokkal inkább azért, ami azelőtt történt. Mindig ez van velem: mikor van akárcsak egy halvány esély a boldogságomra, akkor hirtelen minden a feje tetejére áll, és összekuszálódik. Az életem kezd egy nyálas tinikönyvre hasonlítani. Vagyis nem. Abban nem érik ilyen megpróbáltatások a tinihőst. Azzal meg még nem is számolok, hogy mi vár rám, ha hazaérek. Kijelenthetem: az életem egy nagy káosz, amiből már nincs kiút. Remek...

Nem az a fajta fogadtatás várt rám, amire számítottam, mikor hazaérek. A vártnál sokkal rosszabb volt. Lelkiekben készítettem magam, de arra még sem számítottam, hogy a nagyanyám is ott lesz. Még be sem léptem az ajtón, de már hallottam ahogy korhol.

- Még is hogy tehetted ez? Megaláztál London előkelőségei előtt? Hogy voltál erre képes? Szegény Philipre nem is gondoltál? Másnap meg már az újságokban szerepelsz holmi tinisztár vagy ki a franc mellett?

- Üdv mindenkinek. - mondtam gúnyosan.

- Frances, ne légy neveletlen. Azonnal leülsz, és mindent megmagyarázol.

- Rendben, nagymama. A magyarázatok rövid és egyértelmű lesz. Nem szeretem Philipet, éppen ezért nem mentem hozzá feleségül. - a nagyanyámban ettől még jobban forrt az indulat.

- Mi se voltunk szerelmesek nagyapáddal, mégis együtt vagyunk.

- Igen, de az a ti életetek volt. Nem áldozom fel magam azért, hogy a te kedvedben járjak. Sajnálom, hogy nem vagyok olyan tökéletes, mint ahogy az vártad. Ez van.

- Szégyent hozol apádra.

- Na de Elizabeth. - ezt már anya se tudta hallgatni.

- Micsoda? - tört ki belőlem a zokogás. - Azt még elviselem, hogy lehordod a fejem, mert félebe hagytam egy esküvőt, elviselem azt, hogy letolsz, mert összetörtem a te kis pártfogoltad szívét, de ott telt be a pohár, hogy azt mondtad, szégyent hozok apa emlékére. Csak hogy tudd fele annyira sem ismerted a fiad, mint én ismertem apát. Ő nem olyan volt, mit amilyennek te akartad formálni. Azt se tudod, mi volt a kedvenc hobbija.

- Egyértelműen a lovaspóló.

- Erről beszélek. Utált lovagolni. A zene volt a mindene, de te megfosztottad attól még fiatal korában. Nem ismered apát, és ezen már nem változtathatsz. Apa azt akarta, hogy olyan férfihoz mennyek feleségül, akit szeretek, és ő viszont szeret. Egyértelműen leírta a végrendeletében. Ennyit arról, hogy nem viselkedek méltóan apához.

Köpni-nyelni nem tudott szavaimtól a vénlány. Fogalmazta volna mondanivalóját, de akkor már messze jártam a szobám felé, mikor a gondolatokat szavakba tudta önteni. Fentről még elkaptam, ahogy anya bocsánatot kér viselkedésemért, de azért meg is védett.

Lássuk be, életem nagyobb gödörbe nem is kerülhetett volna. Mi a teendő ilyenkor?? Egyáltalán van megoldás? Kétlem...

Talán egy kicsit érzelmesebb  lett, mit gondoltam. Bocsi az érzelem kirohanásokért, de valahogy most ilyen hangulatom volt. Lehet, hogy azért mert nemrég belenéztem a Jersey Shore-ba, és ledöbbentette, hogy mennyire végtelenül felszínes és hülye emberek léteznek. Na mindegy...

Kommentelni továbbra is ér, nem haragszom meg értük. Mellesleg köszönöm mindenkinek, aki nem rest pár szót írni. Köszönöm!!! ;)))

78. Fejezet - Az összeveszés

- Te jó ég Zayn, teljesen igazad van. Louis, még is mit képzeltünk akkor, mikor ezt tettük?

- Fanny, ne nézz így rám. - nem tehettem róla, de a sírás kerülgetett. Mi a jó francot fogok erre anyának mondani?!

- Sajnálom Louis, de ez valami szörnyű. Olyan hülyék vagyunk.

- Fanny, nyugodj meg. - ölelt át Harry. Nincs nagy gáz. Nem is olyan sokan olvassák azt a nyomorult újságot. A legtöbb ember az internet előtt lóg, nem holmi újságot olvas.

- Hát ha figyelembe vesszük, hogy a legolvasottabb és legnépszerűbb pletykalap közölte a cikket, ami még a neten is elérhető, továbbá, hogy twitteren is erről írnak, nem is beszélve arról, hogy az egyik zenecsatornán ti szerepeltek, mint breaking news, akkor nem is olyan szörnyű a dolog. - mondta Liam.

- Jézus Liam, hogy tudsz ilyeneket mondani?! - nézett rá mind a 4 fiú.

- Jól van na, én csak a tényeket közlöm.

- Látnom kell a tv-t. - löktem el mindenkit, aki az utamba állt volna.

- Azt még nem tudni, hogy milyen komoly a helyzet, és hogy mióta tart a románc a két fiatal  között, de biztos, hogy dúlnak az érzelmek, ha már Fransisca ott hagyta vőlegényét az oltárnál tegnap. Látszik, hogy nagyon szereti a lány Louis-t, aki úgy látszik viszonyozza az érzelmeket kedvese irányába. És hogy jegyben járnak-e, ahogy azt ez a kép is mutatja, az rejtély. Mindenki döntse el maga. Az már biztos, hogy Fransisca Johnestone a legszerencsésebb lány London szerte.

- Ne is nézd ezt a mocskot. - húzott fel a kanapéról Louis. - Mindenféle butaságot hordanak csak össze.

- Pont ez a baj. Mindent csak kiforgatnak. Most egy olyan képet festettek le róla, mi szerint tegnap még egy másik emberrel házasodtam volna össze, holnap meg már veled. Mit ne mondjak, elég kurtizánnak tűnök eszerint a kép szerint.

- Dehogy is. - cáfolta meg állításomat.

- Louis, nem érted, hogy ez számomra megalázó. A nőknek ez nem olyan mint a férfiaknak.

- Hogy is van ez? - nézett rám értetlenül.

- Louis ne csináld... Sokkal elfogadottabb lenne, ha mind ezt egy férfi tette volna meg. A nőkről az ilyen csak rossz képet sugároz.

- Látom, a női egyenjogúság csírája sem rejlik benned. És akkor most mit akarsz tenni?

- Szerintem nem kéne nyilvánosság előtt mutatkoznunk.

- Valóban? - emelete fel a hangját. - Szóval azt fogadjam el, hogy egy nőnek megalázó egy ilyen helyzet, de azzal ne is törődjek, hogy ez az én karieremre hogyan hat. Ez neked nem is lényeges. Végülis tök elfogadott az is, hogy valaki máris olyannak mutatkozik, aki elhagyott egy másik féfit az oltárnál. Ez tök átlagos.

- Louis, nem így értem.

- Dehogyis nem. Így érted. Neked semmi más nem fontos azon kívül, hogy mások mit gondolnak rólad. Neked minden mindegy, csak az nem, hogy mások hogyan vélekednek rólad.

- Louis ez... - próbáltam volna védekezni.

- Most menj el kérlek, ha nem akarod, hogy csúnyább dolgokat végjak a fejedhez.

- Louis, nem kéne így beszélned vele.

- Csitt Harry, ez most nem rád tartozik. - mordult rá. - Kicsit elegem van ár abból, hogy neked mindent meg kell bocsájtanom, meg hogy te semmiért nem vagy vétkes. Kicsit elegem van már az álszent stílusból. Remélem nem bánod Fanny, hogy így vagyok vele.

- Talán tényleg jobb, ha most megyek. Sziasztok.

Ezzel elindultam kifelé az ajtón. A rám váró további szerencsétlenséggel akkor még nem számoltam.

-

77. Fejezet - Egy pár

Reggel Louis mellett ébredni valami fantasztikus érzés. Úgy meg még inkább, hogy a szívem mélyén érzem, hogy már semmi sem választhat el  minket. Vagyis remélhetőleg így van. Bízok benne, hogy olyan erős már a szerelmünk, hogy nem szakíthatja szét semmi. Az elmúlt hónap alatt, míg az esküvőre készültem az én érzéseim annyira megszilárdultak, hogy képes lennék Louis-ért bármit megtenni, de tényleg.

Miután mindketten felébredtünk, beszélgettünk egy kicsit arról, hogy akkor mi is van köztünk.

- Louis, akkor hogy is állunk most? - kérdeztem.

- Hát azt tudom, hogy szeretlek.

- És én is téged. Akkor most járunk, vagy ilyesmi?

- Hát remélem igen. Vagyis Fanny, megtisztelsz azzal, hogy leszel a barátnőm?

- Igen Louis. Persze. Ugrottam a nyakába. - végre!!!

- De ez legyen titok. Csak a többieknek mondjuk el.

- Egyet értek vele. Nem kell nekem a nagy felhajtás.

Miután megbeszéltünk minden lementünk reggelizni. Harry, Zayn, Niall és Liam már rég fent voltak, és legnagyobb megdöbbenésemre esküvőset játszottak! Az én ruhámban!! Harry felvette a menyasszonyi ruhámat, Liam beállt vőlegénynek, Niall volt a koszorúslány, Zayn pedig vezette a ceremóniát. Az még mindig rejtély számomra, hogy Harry-re hogy ment rá a ruhám. Niall valami függönyszerű fehér anyagot viselt, mint koszorúslány ruha, Zayn pedig valami keresztet fogott. Még Liam nézett ki a legnormálisabban, de ez az egész együtt valami fantasztikus volt. Louis gyorsan visszalopakodott a fényképezőjéért, hogy ezt a gyönyörű pillanatot meg tudja örökíteni. Én próbáltam csendben röhögni, de mikor Zayn olyanokat mondott, hogy "ha valaki bármi okot lát e frigy létrejöttére, akkor az szóljon, vagy hallgasson mindörökké", akkor egyszerűen azt hittem, hogy nem bírom tovább. és sírva fetrengek a földön.

- És engem meg sem hívtatok az esküvőre? - kérdezte Louis felháborodottan, mikor már vége volt a kis szertartásnak.

- Azt hittük, te a nászutadon vagy. - mondta Liam

- Még nem.

- Ja, még nem? - vonta fel Harry a szemöldökét. - Kár, mert azt hittem, hogy enyém az ágyad.

- Viccet félre téve, szeretnénk valamit mondani. Mondod Fanny, vagy mindjam én?

- Szerintem te.

- Tehát az a helyzet, hogy hivatalosan is egy pár vagyunk. Ez viszont titok, és egyedül ti tudtok róla.

- Pontosan. Még elmondom a barátnőimnek, de ennyi. Nem akarjuk, hogy erről szóljon a sajtó.

Nem akarjátok? - kérdezte Zayn. - Az kár, mert arról cikkeznek, hogy elég komoly a kapcsolatotok, szép nagy képekkel illusztrálva.

- Mi csoda? - néztünk össze. - Ezt még is honnan veszik? - kérdezte felháborodottan.

- Tegnap végig tomboltatok az utcákon férj és feleségként. Szóval szerintem innen ered a dolog.  - tájékoztatott minket Zayn. Ekkor már minden világos volt.

76. Fejezet

Nem is értem, miért hallgatok Louisra? Talán mert elbűvölő a mosolya, és nem bírok ellen állni a nézésének?! Igen, talán ez az oka, hogy minden hülyeségbe bele tud rángatni. Talán erősebben kéne ellenkeznem, de azok a szemek...

Mivel egyikünk sem tudta, hogy hova menjünk, mert ugye hozzánk nem mehetünk. Jut eszembe nem merek hazamenni, bár valahogy úgy érzem anyu meg fog nekem bocsájtani, mert ő tudta, hogy mit érzek. Louisékkhoz meg megint nem mehettünk, mivel a többiek már biztos ott vannak, és értetlenkednek, hogy mi történhetett. Cathyvel az élen, akivel Louis abban a pillanatban szakított, hogy én elindultam kifelé a templomból, mert már akkor tudta, hogy mi fog történni.

Szóval Louisnak az a nagyszerűen zseniális ötlete támadt, hogy használjuk ki, hogy menyasszonyi ruhában vagyok, és játszuk el, hogy most házasodtunk össze. Ez akkor jutott eszébe, mikor egy kisebb japán turistacsoport leállított minket, hogy fényképezkedjünk velük. Állítólag imádják a kék szemű embereket, mert az náluk nem igazán ritka. Na ekkor jött az a zseniális ötlet. Na igen, egyikünk sem gondolt bele, hogy Louis híres, és a legtöbb ember felismeri az utcán. Ennyit a privát életről. Ezzel akkor nem törődtünk, és mivel én is kapható vagyok minden hülyeségre beadtam a derekam.

Még szerencse, hogy Louis világos színű ingben és fekete nadrágban volt, mert így még hihető is, hogy az esküvőnk volt. Kivettem a hajamból egy kis fehér virágot, és rátűztem a zakójának zsebére. Így aztán tényleg úgy néztünk ki, mint férj és feleség.

Nyakunkba vettük tehát a várost. Először is felültünk egy hintóra, és azzal mentünk egy darabig. Integettünk a járókelőknek, tisztára úgy éreztem magam, mint Hamupipőke. Ezután újból megálltunk fényképezkedni, hogy megörökítsük a "nagy napot". Mikor már kellően kiszórakoztuk magunkat elmentünk egy étterembe, hogy elfogyasszuk egy vacsorát.

Sajnos nem csak ettünk, hanem ittunk is, mert hát ünnepeltünk...Nem is keveset ittunk, így hát az este további része kicsit a homályba vészett, de arra pontosan emlékszem, mikor Louis elém térdelt, és megkérte a kezem. Az emberek nagyot is néztek, hogy a "férjem" az esküvőnk után kéri meg a kezem, erre zsigerből azt válaszolta, hogy ő annyira szeret engem, hogy minden nap újra és újra megkér, hogy legyek a felesége. Erre persze megint ittunk, aztán megint, és megint.

Hajnali 1 körül már kellemesen fáradtak voltunk, úgyhogy elindultunk Louisékhoz.

- Jobb volt a lagzim, mint amire számítottam. - bújtam hozzá a taxiban.

- Különlegesebb vagyok, mint az a Philip gyerek.

- Ebben nem kételkedek egy percre sem. Egyébként honnan van ez a gyűrű? - néztem rá a kezemre.

- Emlékszel, mikor szakítottál velem?

- Ne emlékeztess rá kérlek.

- Akkor este akartam neked adni.

- És hogy hogy nálad volt ma is?

- Nálam volt, mint minden másik nap. Valahogy reménykedtem benne, hogy hirtelen minden megváltozik, és neked adhatom ez a gyűrűt.

- És tényleg minden változott. - mosolyogtam rá.

Kiszálltunk a taxiból, és az éj leple alatt belopóztunk a házba. Ügyeltünk rá, nehogy valakit is felébresszünk, mert túl fáradtak voltunk bármiféle magyarázkodáshoz. Kihámoztam magam a ruhából, és végre lefeküdtünk aludni. Nincs is annál jobb érzés, mikor a szerelmed karjaiban aludhatsz el, és tudod, hogy minden a legnagyobb rendeben van. Na jó, ez erős túlzás, mert számolnom kell azzal a ténnyel, hogy ott hagytam egy férfit az oltárnál, és hogy a nagyanyám kitagad ezért a családból, de ez annyira nem érdekelt, mert tudtam hogy Louis szeret.

Simon's Daughters

http://annabelleslife.blog.neon.hu/

Kicsit régen írtunk már, és megcsappant az olvasók száma, de újult erővel folytatjuk az írást. Szóval csak hajrá!!!

75. Fejezet - Emily, a hős

Nagy felhördülést hallottam a jelenlévők közül. Először a nagyanyámra néztem, mert az arcán a legőszintébb megdöbbenés vonásai jól olvashatók voltak, majd Philipre pillantottam, aztán vissza Emilyre, aki a egyre közelebb jött hozzák. Kezében egy lapot lobogtatott.

- Emily, mit beszélsz?

- Fanny, tudom, hogy nem szereted, és nem is kell hozzá menned.

- Még is hogy érti azt, hogy nem szeretsz? - nézett rám Philip értelmetlen fejjel.

- Miről beszélsz Emily? - tudakoltam hevesen.

- Sajnálom, hogy késtem. - súgta halkan nekem, majd magabiztosan a vendégek felé fordult. - Ezt a levelet a édesapám egyik vidéki házában találtam. Senki sem tudott se a ház, sem a levél létezéséről, de én rátaláltam. Ez egy tavalyi évben íródott végrendelet, amiben az apán arról döntött, hogy a cége egyedüli örököse, az Fransisca Jonestone, bármilyen körülménytől függetlenül. Tehát ha Fanny, nem szereti az itt itt jelen lévő Philipet, akkor nem kell, hogy e házasság létrejöjjön.

- Emila, azonnal fejezd ezt be.

- Nem nagymama, nem teszem meg. Ez Fanny élete, nem a tiéd. Na hogy döntesz? - fordult felém.

- Sajnálom Philip, de én tényleg nem szeretlek. - mondtam neki halkan. - Sajnálom, hogy nem voltam őszinte hozzád, de abban bíztam, hogy idővel megszeretlek a házasság után.

- Hát akkor menj. - bólintott gyötrelmes fejjel. - Sajnálom, hogy nem szerettél szívből, de pont azért, mert szeretlek hagylak most elmenni.

- Szívből köszönöm. - súgtam neki, és nyomtam egy puszit az arcára.

A jelenlévők megdöbbent arccal figyelték végig, ahogyan kiszaladok a templomból, magam mögött hagyva a káoszt, és egy csalódott férfit. Mikor elhagytam a templomot úgy éreztem, hogy az életem egyik legszebb pillanata. Olyan felszabadultság tört ki belőlem, mint még soha. Lekaptam lábamról a cipőmet, és szaladtam valamerre, ahova a lábam vitt. Nem igazán érdekelt, hogy menyasszonyi ruha van rajtam, és hogy valószínűleg őrültnek  néznek az emberek, mert kétség kívül ez volt a legboldogabb pillanata az életemnek, mióta megtudtam, hogy apa meghalt. Annyi szörnyű szenvedésen vagyok már túl.

Beültem egy taxiba, hogy vigyen el valahova, akkor még azt sem tudtam hova. Be akartam csukni az ajtót, de valaki visszahúzta azt. Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy Louis áll ott. Szó szerint kihúzott a kocsiból. A nagy ruha miatt nem is tudtam volna magamtól kiszállni, de valahogy az az érzésem, hogy ezt azért tette, hogy többé már ne tudjak elmenni.

- Tudtam én, hogy nem szereted. - mondta.

- Nem vagyok jó színész úgy látszik.

- Egyszerűen csak a lelkedbe látok, és tudom mit érzel.

- Na és most mit látsz? - kérdeztem.

- Hogy majd' bele halsz, hogy megcsókolhass.

- És tényleg bele látsz az érzéseimbe.

- Csak sajnos ezt nem tehetem meg, mert tudod Cathy... - ebben a pillanatban újra visszajött, a már megszokottnak  nevezhető fájdalom. Arcomról eltűnt a mosoly, és helyére a megdöbbenés költözött.

- Tessék? Akkor még is mit keresel itt? - kérdeztem alig hallhatóan, mert elcsuklott a hangom a sírástól. Ekkor megcsókolt, és újra eltűnt minden fájdalom.

- Csak azt akartam, hogy tudd, milyen érzés az, mikor a szerelmed azt mondja, hogy mást szeret. - már értettem, mire akart célozni.

- Sajnálom, nagyon sajnálom. Meg tudsz nekem valaha is bocsájtani?

- Egyszerűen nem tudok rád haragudni. Szeretlek Fanny! Szeretlek és kész. - ordibálta.

- Jó most már elhiszem, és én is szeretlek téged. - ordibáltam én is torkom szakadtából.

- Szerintem most már mennyünk, mert csak percek kérdése és megjelenik a feldühödött násznép.

- Élén a nagyanyámmal. - nevettem.

Kézen ragadott, és elkezdtünk futni. Nem érdekelt merre megyünk, bíztam benne, hogy biztonságos helyre visz az én szerelmem.

74. Fejezet - Az esküvő

Esküvő. Egy nő legfontosabb napja egész életében. Egy nap, mikor minden csak róla és a szerelméről szól, egy nap, mikor mindenki csak azt lesi, amit a menyasszony óhajt, egy nap, mikor nincs nála szebb nő a világon és egy nap, mikor Isten színe előtt kimondják a boldogító igent életünk nagy szerelmével. Sok nőnek ezt jelenti az esküvő, nekem pedig azt, hogy kezdetét veszi siralmas életem egy olyan emberrel, akit még barátilag sem éppen szeretek.

Mikor reggel felkeltem úgy éreztem ennél rosszabb már semmi sem lehet. Akkor aztán nagyon tévedtem. Még csak el sem gondolkozhattam rajta, hogy mit hogyan fogok tenni a nagy készülődésben, egyből rontott be a nagyanyám, hogy kirángasson az ágyból, nehogy elkéssünk a kozmetikustól. Miért kellett nekem nőnek születni??!

Minden egyes pillanatban átkoztam azt a percet, mikor igent mondtam a lánykérésre, de ekkor eszembe jutott, hogy mit vár tőlem anya, és a nagyszüleim, és hogy Louisnak egyébként is van már új barátnője, aki mellesleg ott lesz az esküvőmön. Az érzelmek vegyessége testet öltött arcomon is, ami nagyon szemet szúrt a nagyanyámnak, így elkezdett arról fecsegni, hogy ő sem akarta még leány korában, hogy összeadják a nagyapával, de végül megszerették egymást, és lett egy szép gyerekük, és két okos unokájuk. Hogy ez engem mennyire hidegen hagyott. Az lehet, hogy ő megszokta a nagyapát, de én nem fogom Philipet, ebben biztos vagyok.

Egyre jobban közeledett már a 3 óra, mikor meg kell jelennem a templomban. Anna és Macy jöttek egy kis lelki vigaszt nyújtani. Ők is pontosan tudták, hogy mit érzek. Nem csak, hogy tudták, át is érezték a szenvedésem.

- Fanny, mi lenne, ha megszöknénk? - suttogta halnak Anna.

- Annak semmi értelme sincs.

- De én akkor sem tudom nézni, ahogy szenvedsz. Olyan szörnyű ez az egész.

- Próbálok valahogy máshogy  hozzá állni a dologhoz, de legbelül érzem, hogy Louis az, akit szeretek. Van értelme így az egésznek?

- Mi lenne, ha ezt elmondanád Philipnek is?

- Ezt biztosan nem teszem meg. Majd csak túl lépek ezen egyszer... valamikor a távoli jövőben. - fakadtam sírásra. Kicsit elküldtem a barátnőimet, hogy egyedül lehessek.

Később aztán felfordult minden, mert sietni kellett a sminkemmel, a hajammal a ruhámmal. Egy szóval mindenki azt kívánta elérni, hogy tökéletesen  nézzek ki. Mikor már a ruha is rajtam volt, és minden finoman össze volt hangolva, kezdve a körmöm gyöngyház színétől az apró, ékes fülbevalóig minden rendben volt. A tükör elé álltam, mély lélegzetet vettem, és megengedtem magamnak, hogy egy percre azt képzeljem, hogy Louis vár az oltárnál. Lecsuktam a szemeimet, és élénken felvillant előttem a kép. Mikor kinyitottam a szemem, láttam a tükörben, hogy a nap folyamán először mosolyra húzódott a szám. Hát nem elképesztő, hogy milyen hatást tud rám gyakorolni?

Szépen lassan kezdett minden elcsitulni. Egyre kevesebb ember rohangált körülöttem, így egy kicsit én is fellélegezhettem. A nagy ruhában alig tudtam leülni, úgyhogy egy kicsit illegettem magam addig, míg nem kellett elindulnom. Egyszer aztán berontott az esküvő szervező, és mondta, hogy itt az idő. A nagypapa már oda kint várt, hogy az oltárhoz kísérhessen.

- Fanny, annyira gyönyörű vagy. Ó, ha ezt édesapád láthatná.

- Ühümm. - válaszoltam halkan. Tudtam, mikre akar utalni. Ha az apám most itt lenne, akkor ez az esküvő meg sem lenne tartva.

- Nagyapa, hol van Emily? Úgy volt, hogy ő is a koszorús lányom lesz, de akkor még is miért nincs itt?

- Nem tudom hol van. Egész nap nem láttam.

- Na aggódj Fanny, nekem szólt, hogy itt lesz, csak el kell intéznie valamit. - nyugtatott Macy.

- Akkor jó. Nem szeretném, ha a húgom elkésne.

- Nem fog nyugodj meg.

Már csak Emiylre vártunk, mert ragaszkodtam hozzá, hogy nélküle nem kezdődhet a szertartás. Az esküvőszervező már idegesen toporgott, hogy meg kell váratni a násznépet. Végül már én is feladtam a reményt, így kész voltam nélküle is belevágni az egészbe.

Kinyíltak a templom ajtajai, én pedig finoman lépkedtem a padsorok között. Mindenki elbűvölve nézett engem, és nagy mosoly társaságában biztattak. A vendégek háromnegyedét nem is ismertem személyesen, sőt még arcról se nagyon. Na igen, a nagyanyám szerint... Na jó, nem is tudom mit gondol erről, mert amikor beszélni kezd, leáll az agyam. Egy sort csak a One Direction-os fiúk foglaltak el. Megláttam a híres Cathy-t is, aki tényleg igen csak szemre való volt. Louisszal szép hosszan néztünk egymás szemébe, végül elhaladtam mellettük is. Ahogy egyre közelebb értem Philiphez, egyre jobban éreztem, hogy bármelyik pillanatban hátat fordítok, és elszaladok. Csak az agyamat tudtam irányítani, a szívemet nem, és minden pillanatban egyre jobban éreztem, hogy a szívem diadalmaskodni fog a józan ész felett. Szerencsére, avagy nem szerencsére ez nem történt meg, így elkezdődhetett az egész felhajtás.

Az egyik pillanatban még a pap mondta a szokásos házastársi szöveget, a másik pillanatban pedig már arra vagyok figyelmes, hogy valaki a következőt kiabálja.

- Fanny, ne tedd meg. Nem kell vele összeházasodnod.